free hit counter script
Friday , December 13 2019
Home / Uncategorized / A szakértő szerint Csilla nem mondott igazat, nem fogta Dávidka kis kezét

A szakértő szerint Csilla nem mondott igazat, nem fogta Dávidka kis kezét

Kiszivárgott a szakvélemény L.L. Junior kisfia halálának körülményeiről. Egy szemtanú szerint senki sem fogta az úttestnél várakozó három­éves gyerek kezét. Az édesanya, Hopp Csilla másként emlékszik.

Három hónap telt el a hároméves Lesi Dávidka halálos balesete óta, és mostanra úgy tűnik, lassan lezárul a rendőrségi nyomozás az ügyben. A nyomozóhatóság szorgosan dolgozik, többek között műszaki és orvos szakértőt is felkértek, ez utóbbi szakvéleménye pedig – ismeretlen módon – nyilvánosságra ke­rült. Az írás szerint az autót vezető 76 éves férfi az ütközés pillanatában legfeljebb 41-42 kilométeres sebességgel haladt és éppen gyorsított, esélye sem volt elkerülni az ütközést az elé szaladó, az úttesten legfeljebb 1,4 másodpercet töltő kisgyermekkel. Ezen a szakaszon 50 km-es sebesség a megengedett, vagyis az autós nem sértett szabályt.

A szakértő szerint az ütközést akkor tudta volna elkerülni, (intenzív fékezéssel) 34-35 km-rel megy, vagy (lassító fékezéssel), ha 31-32 kilométeres sebességgel halad.

A szakértővélemény mellett nyilvánosságra kerültek szemtanúk vallomásai is. Ezek szerint a sofőr azt mondta a rendőröknek, hogy „a kisfiú folyamatosan rohant és arccal a másik irányba nézett”, egy nő pedig azt vallotta, hogy Dávidka és az édesanyja mögött állt a zebrán és azt látta, hogy a kisfiú a balesetet megelő­zően egyszer már ki akart rohanni az útra, de egy nő visszafogta. Azután viszont senki sem fogta a gyermek kezét.

Lapunk megkereste Hopp Csillát, aki ma is nehezen beszél a tragédiáról, de lapunktól értesülve a szakértői véleményről beszélt a történtekről.

– Úgy sétáltam át a kisfiammal az úttesten, hogy végig fogtam a kezét. Szerencsétlen baleset volt, és nem lehet okolni senkit a történtek miatt. De még ha senki sem tehet róla, akkor is, mint édesanya örök életemre felelősnek fogom érezni magam. De felesleges hibáztatni bárkit, mert semmi sem hozza vissza a fiamat, és semmi sem hoz megnyugvást. A síromig, sírunkig bennünk lesz ez a fájdalom.

Szerettük volna megszólaltatni L.L. Juniort is, de a zenész interjún kívül azt mondta lapunk munkatársának, hogy amíg a közlekedésrendészet nyomoz az ügyben, addig a nyomozás érdekeire tekintettel nem nyilatkozhat

Loading...
Loading...

About admin

Check Also

9 dolog, ami biztosan megváltozik az életedben házasság után

Furcsa dolog a házasság: két olyan ember között köttetik, akik annyira szerelmesek egymásba, hogy hivatalosan …